Autómentés Sóskút

+36 30 2540042

Autómentés Sóskút

Sóskút község Pest megyében, Budapesttől 25 km-re, Érd város és Biatorbágy községek között fekszik. Megközelíthető az M1 autópálya felől Biatorbágyon, valamint Érd felől a 7 számú – főúton keresztül a 8104 számú úton. Az M7 autópálya a község határvonalán halad Budapest, valamint a Velencei tó és a Balaton irányába. „ Most, hogy itt van végre a nyár, barátaimmal elhatároztuk, hogy elmegyünk Sóskútra a Kálvária hegy tetejére, motorral. Ahogy betértünk az erdőbe, agyagos földút fogadott minket, amelyben kétoldalt autókerekek vájtak jó 10-15 cm mély árkokat. A napokban sok eső esett, a talaj nedves volt és a lehullott falevelek nem hagyták kiszáradni. A tapadásom nem volt épp ideális. Igyekeztem középen tartani magam, ami egy darabig sikerült is, de elég egy apró hiba, amitől a hátsó kerék belecsúszott a bal oldali keréknyomba és kész, eldőltünk jobbra, a BMW betemetett, a lábam beszorult mozdulni sem tudtam. Szerencsére különösebben nem fájt semmim, gondosan áramtalanítottam mindent és vártam, hogy a többiek kiszabadítsanak.

+36 30 2540042

 A BMW hátsó doboza lerepült az ütéstől, de törésnek nyoma sem volt. Az index, meg a tükör egy kicsit csálén állt.  A tanulság egyszerű, ha a kerék beleesett a keréknyomba, azonnal meg kell állni, semmi kipörgetés, mert úgysem fog sikerülni kiugratni. A BMW akkumulátora ugye korábban is gyengélkedett, és itt végleg feladta.  A falevelekkel borított nedves út és a viszonylag sima gumik miatt minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. És most ilyenkor mi van? Az egyik barátom elővett egy névjegykártyát és felhívott egy AUTÓMENTŐ és MOTORMENTŐ szolgáltatást. Nem is hittem volna, de 20 percen belül ott voltak, és gondosan kihúztak a sárból.”  AUTÓMENTŐ, MOTORMENTŐ– SÓSKÚT szolgáltatásunk már nem először találkozott hasonló esettel. Erdőben, hegyeken is mentünk szerencsétlenül járt autósokat, motorosat. AUTÓMENTŐNK –SÓSKÚTON is az autómentő piac meghatározó résztvevője. Folyamatosan fejlesztett modern gépjárműparkunk megadja azt a lehetőséget Önnek, hogy a legszorultabb helyzetben is megoldást találjunk a problémájára.

 Modern AUTÓMENTŐ járműveink minden szükséges eszközzel fel vannak szerelve, hogy a hegyes, dombos, erdős részeken is biztonságosan és gyorsan tudjunk menteni. Ha AUTÓMENTÉSRE – SÓSKÚTON van szüksége, féltett értékét, szeretett járművét ne bízza referencia nélküli alkalmi autószállítókra, hanem hívjon bennünket, mert mi kifejezetten szakszerű, gyors, és OLCSÓ AUTÓMENTÉSRE, MOTORMENTÉSRE vagyunk szakosodva SÓSKÚTON is. AUTÓMENTÉS – SÓSKÚT! AUTÓMENTÉS – ERDŐBŐL! AUTÓSZÁLLÍTÁS – BIATORBÁGY! AUTÓMENTÉS – M1! AUTÓMENTÉS – M7! MOTORMENTÉS – SÓSKÚT! QUADSZÁLLÍTÁS – SÓSKÚT!

Autómentés SZOB

+36 30 2540042

Autómentés SZOB

Magyarország egyik legszebb vidéke a Váctól északnyugatra található Duna-szakasz, ami egészen a szlovák határig, Szobig tart. Ide tartozik Verőce, Kismaros, Nagymaros, Zebegény. A Duna, az Ipoly, a Börzsöny és a Duna-Ipoly Nemzeti Park közelségének köszönhetően Szob népszerű kirándulóhely, akár túrázáshoz, akár kerékpározáshoz keresünk célpontot. A Szob-Nagybörzsöny kisvasúttal tavasztól őszig utazhatunk, a program gyerekekkel is kihagyhatatlan. Minden évben rengetegen kirándulnak ezen az útvonalon, így AUTÓMENTŐINK is gyakran koptatják itt az utakat, mivel sok meghibásodott autó, motor és egyéb gépjármű szállítására, mentésére van szükség. AUTÓMENTŐINK – SZOBON is ÉJJEL-NAPPAL hívható, és kollegáink 20-30 percen belül a segítségükre sietnek. 

+36 30 2540042

 Diszpécserünknek csupán pár kérdésre kell válaszolnia, majd azonnal kedvező árajánlatot tudunk adni.  Több mint 10 éve a piacon vagyunk, talpon maradtunk, mivel visszafogott korrekt díjszabásunknak, GYORS ÉS AZONNALI segítségnyújtásunknak, károkozás nélküli szállításainknak, illetve számtalan visszatérő elégedett ügyfeleinknek köszönhetően AUTÓMENTŐ cégünk egyedülálló módon tud dolgozni és tud segíteni a bajba jutott gépjármű tulajdonosoknak. Igyekszünk árainkat a földön tartani, bármilyen nehézséggel is találjuk szembe magunkat. Budapest egyik legolcsóbb szolgáltatójaként igyekszünk ügyfeleink kedvébe járni, a legnehezebb helyzetekben is, biztosítva a legmagasabb szintű kényelmet, amit ebben a helyzetben el lehet várni. Az AUTÓMENTÉS – SZOBON szolgáltatásunk során CSEREAUTÓT biztosítunk, amivel biztonságosan folytathatja tovább megkezdett útját, vagy az otthonába vezetett utat. Zárt szervizbe szállítjuk sérült autóját, motorját, ahol professzionális szerelőgárda áll rendelkezésére.

BIKÁZÁST szinte a nap minden szakaszában vállalunk, amivel gyorsan és biztonságosan folytathatja megkezdett útját. AUTÓMENTŐINK NONSTOP a rendelkezésére állnak SZOBON, és a 12-es FŐÚTON egyaránt. Hívja diszpécserünket, aki azonnali árkalkuláció után a segítségére küldi tapasztalt AUTÓMENTŐNK egyikét. Nincs kis betűs rész, nincs rejtett költség, nincs meglepetés, ami még keserűbbé tenné az amúgy is megszenvedett autóstársunkat. Visszatérő ügyfeleinknek igyekszünk kedvezményeket biztosítani, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy ha az autóval gond van, ráadásul szállítani szükséges, legtöbb esetben megterhelő kiadásnak számít.  A nap 24 órájában állunk rendelkezésére, hívjon bizalommal és mi azonnal segítünk! AUTÓMENTÉS – SZOB! AUTÓSZÁLLÍTÁS, MOTORSZÁLLÍTÁS, QUADSZÁLLÍTÁS, KISBUSZ SZÁLLÍTÁS! MUNKAGÉP SZÁLLÍTÁS – SZOB! AUTÓMENTÉSBEN partnerünk a Non Stop 0-24 AUTÓMENTÉS! AUTÓMENTÉSEN túl szinte mindent szállítunk, aminek kereke van. BÍZZA RÁNK MEGHIBÁSODOTT AUTÓJÁT, MOTORJÁT, és mi a legszakszerűbben elvégezzük négykerekűjének, vagy kétkerekűjének mentését, szállítását!

Autómentés Kiskunfélegyháza

+36 30 2540042

Autómentés Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyházán jelentős csomópont, a városon áthaladó az 5-ös számú főút, az M5-ös autópálya, a városból induló, Szentes irányában a 451-es főút. Akárkivel, akármikor előfordulhat, hogy lerobban az autója, ami forgalmi dugót, idegeskedést, és rosszabb esetben akár balesetet is okozhat, azonban egy kis odafigyeléssel rengeteg kellemetlenségtől tudjuk megkímélni magunkat. AUTÓMENTŐINK – KISKUNFÉLEGYHÁZA vonalon is felhívják minden autós figyelmét arra, hogy, műszaki hiba, vagy kisebb baleset, esetleg defekt esetén rögtön kapcsolja be a vészvillogót. Ezután, amint lehet, húzódjon ki jobbra az útszegély mellé, esetleg parkolóba, autópályán pedig a leállósávba. Győződjön meg róla, hogy nem sérült meg senki (ha mégis, hívjon segítséget). Fontos, hogy autópályán, autóúton, illetve nagy forgalmú főúton, amilyen gyorsan csak lehet, hagyja el az autót. Ne az autóban várja meg a segítséget! Az autó utasait, amilyen gyorsan lehet, biztonságba kell helyezni. Ha autópályán kerül bajba, akkor lépjenek át a szalagkorláton és néhány méterre az úttól várják a segítséget.

+36 30 2540042

 A csomagokat hagyja az autóban, a biztonsági láthatósági mellényt viszont mindenképpen vegye fel. A lerobbant, elakadt autó esetében ne feledkezzen meg az elakadásjelző háromszögről. A háromszög felállítása után hívjon segítséget a telefonon. Az AUTÓPÁLYÁN való mentés némileg különbözik a többitől, mivel sokkal veszélyesebb körülmények között kell dolgoznunk nekünk is, több dologra kell figyelni a mentés során, de minden esetben törekszünk a legszakszerűbb AUTÓMENTÉSRE. Rengeteg autót MENTETTÜNK és SZÁLLÍTOTTUNK KISKUNFÉLEGYHÁZÁN ÁT az 5-ös FŐÚTIG, és az M5-ös AUTÓPÁLYÁN keresztül. . AUTÓMENTÉST – KISKUNFÉLEGYHÁZÁN is naponta végzünk, azonnali segítségnyújtást biztosítunk bármilyen, öreg vagy fiatal gépjárművének, elszállítjuk szerelőinkhez, ha kéri, megoldjuk a javítást, vagy akár egy saját telephelyen is tartózkodást biztosítunk. Több mint 10 éves tapasztalattal a hátunk mögött, mindenféle problémával találkoztunk, és mindenre megoldást tudtunk nyújtani.

GYORSAN A NAP 24 órájában, áll AUTÓMENTŐ cégünk az Önök rendelkezésére, legyen szó, gépjárműmentésről, FURGONMENTÉSRÓL, MOTORKERÉKPÁRMENTÉSRÓL, QUADMENTÉSRŐL, vagy akár CSÓNAKMENTÉSRÓL is. AUTÓMENTŐINK KISKUNFÉLEGYHÁZÁN ÉS KÖRNYÉKÉN megbízható, előre egyeztetett megoldásokkal, sérülésmentesen, biztonságosan és összeszervezett munkakörülmények között végzik tevékenységüket. Hívjon minket akár HÉTVÉGÉN, akár ÜNNEPNAPOKON, akár hajnal 3-kor, mi mindenkor minden körülmények között segítünk. AUTÓSZÁLLÍTÁS – M5! AUTÓMENTÉS – KISKUNFÉLEGYHÁZA! MOTORMENTÉS – KISKUNFÉLEGYHÁZA!

Autómentés Nagykovácsi

Nagykovácsi település Pest megye északnyugati részén, a Budai-hegység legmagasabb hegyei, a Kutya-hegy és a Nagy-Kopasz, valamint a Nagy- Szénás nyúlványai által ölelt völgyben (a Nagykovácsi-medencében) helyezkedik el, Budapest központjától 15 km-re, közel a II. kerülethez. Zsáktelepülés, mivel burkolt közúton csak egy irányból, Budapest felől közelíthető meg. AUTÓMENTŐNKET – NAGYKOVÁCSI területére legutóbb egy lemerült akkumulátor BIKÁZÁSA miatt hívta fel egy visszatérő ügyfelünk. Minden autós rémálma, hogy rutinszerűen beül az autóba, de az nem indul be.  Semmi pánik, a helyzet nem megoldhatatlan, viszont meg kell találni a probléma okát. Ha se kép, se hang, akkor a leggyakoribb probléma, hogy lemerült az akkumulátor vagy meghibásodott az immobiliser. Gyakori hiba, hogy rajta marad a világítás a kocsin, és akkumulátor lemerül.

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

Ha már az ajtók sem nyílnak ki, biztos lehet benne, hogy totálisan lemerült az akksi, ugyanis 5 V felett még engedi a rendszer kinyitni az ajtókat, 5 V alatt azonban a zár az utolsó állapotában rögzíti magát és nem reagál semmire. Ha sikerült bejutnia a kocsiba és biztos benne, hogy a lemerült akkumulátor okozza a hibát, akkor érdemes keresni valakit, aki segít BEBIKÁZNI az autót. Ha az immobiliser a probléma: az immobiliser egy indításgátló, amely minden 1995. után gyártott autóban megtalálható. Ez a rendszer védi meg az autókat attól, hogy illetéktelenek eltulajdonítsák. Ha a rendszer úgy érzékeli, hogy nem a tulajdonos próbálja használni a járművet, egyszerűen blokkolja az áramköröket és nem indítja be a motort. Ha ez a rendszer meghibásodik, akkor van rá esély, hogy Önt is betolakodónak érzékeli a kocsija és nem indul be, hiába van Önnél a kulcs. Ugyanez lehetséges, ha elemet cserélt, vagy szétszedi a távirányítót, mert a chip kieshetett. AUTÓMENTŐINK – NAGYKOVÁCSIBAN is segítenek BEBIKÁZNI autóját, komolyabb műszaki meghibásodás esetén, elszállítani, és megjavíttatni is.

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

GYORS, AZONNALI, és egyben OLCSÓ segítségnyújtással segítünk minden bajba jutott autósnak, mert mi is tudjuk, milyen kellemetlenséggel jár, amikor az egész család, egy szép és jól eltöltött nap után, fáradtan, haza egy szeretne jutni, és ilyen kis apróság miatt nem tudja folytatni az útját. Ha komolyabb meghibásodás történik gépjárművével, AUTÓMENTŐNK gyors hívása után azonnal elindulunk autójáért, igény esetén CSEREAUTÓT is viszünk, amivel, gondtalanul, vagy folytathatja megkezdett útját.  Amennyiben balesetet szenvedett, a legelső, amit meg kell tennie, hogy minden személlyel, aki az autóban tartózkodott, biztonságos helyre húzódjon, és az esetleges személyi sérüléseket, azonnal el kell látni, a 112-es telefonszámon mentőt kell hívni a sérültekhez.  AUTÓMENTŐ – NAGYKOVÁCSI cégünk sérült autóját azonnal elszállítja HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAPOKON is márka független autószerelőink egyikéhez, így Ön és családja biztonságban érezheti magát, nem kell az út szélén hagyni kedvenc négykerekűjét. 10 éve vagyunk Önökért, az AUTÓMENTÉST választottuk hivatásunknak, ezért minden esetben ÉJJEL-NAPPAL, BÁRMIKOR a rendelkezésére állunk. Hívjon bizalommal, akár BIKÁZÁSRÓL van szó, akár gépjárműve elszállításáról, mert mi minden esetben az Önökért vagyunk a nap 24 órájában. AUTÓMENTÉS – NAGYKOVÁCSI! AUTÓMENTÉS – II. KERÜLET! AUTÓMENTÉS – NAGYSZÉNÁS! MOTORMENTÉS, QUADMENTÉS, UTÁNFUTÓMENTÉS!

Autómentés Sülysáp

Sülysáp Budapesttől 25 km-re fekszik a 31-es főút mentén. Legutóbbi mentésünk során Ügyfelünk Sülysápról tárcsázott minket, mivel felforrt a hűtővize az autójában, így nem tudott továbbhaladni.  Mivel itt a nyári kánikula AUTÓMENTŐINK gyakran találkoznak ezzel a jelenséggel. Ügyfelünk vette a fáradtságot, és leírta mi is történt vele aznap, miként történt az AUTÓMENTÉS SÜLYSÁPON, és mit tapasztalt közben.  „Ma menet közben, Budapest felé, felkapcsolt az akkura figyelmeztető lámpa az autóban. Látszólag minden működött tovább, de nem mertem megállni, mert féltem, hogy lehet lemerült az akku és nem tudok tovább menni.

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

Így még olyan 10-12 km-t autóztam, ebben az állapotban. Mire Sülysápra értem teljesen felforrt a hűtővíz, elég retek hangok jöttek az autóból a leállítás után. Fogalmam sem volt arról, hogy most mit tegyek, felnyitottam a motorháztetőt és vártam. 2-3 óra várakozást után vettem észre, hogy az ékszíj kiszakadt. Totálisan tehetetlennek éreztem magam, azt sem tudtam mit csináljak. Még soha nem volt dolgom AUTÓMENTŐVEL, soha nem kellett igénybe vennem egyiket sem. Idegességemben rákattintottam az egyikre, és felhívtam a diszpécsert. Ő megkérdezte, mi történt az autómmal, hol állok, hányan vannak még rajtam kívül az autóban, és hova szeretném vitetni a gépjárművemet? Mondta, hogy nyugodjak meg, egy-két perc múlva visszahívnak, és elmondják, mit tehetek, mennyibe fog kerülni stb. A visszahívás után kezdtem megnyugodni, már amennyire lehet, egy ilyen helyzetben, mivel nagyon kedvező árat mondtak nekem és azt is mondták, hogy 20 percen belül jönnek értem és az autómért. Az AUTÓMENTŐ azonnal SÜLYSÁPRA, valóban nagyon gyorsan a helyszínre érkezett, és nagyon szakszerűen felrakták az autómat a trélerre, engem pedig beültettek a sofőr mellé. A sofőr már tudta, hogy hova szeretném szállítatni a kocsimat, és felajánlotta, hogy ebben is tudnak segíteni, mivel nekik is van egy márka független autószerelő szervizük, akikkel kapcsolatban állnak.

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

Én kértem, hogy vigye el a kocsimat az én szerelőmhöz, mivel a XVII. kerületben lakom és nincs annyira messze, ráadásul, hála az égnek, mindez napközben történt, úgyhogy a szerviz, ahova szoktam hordani a kocsimat, nyitva volt.  Minden probléma nélkül odaértünk, szakszerűen leemelték az autómat, ami pillanatok alatt a szerelőbarátomnál volt. Nagyon elégedett voltam velük, csak ajánlani tudom mindenkinek Őket, mert nem vágtak át, nem húztak le, és minden úgy volt, ahogy azt a telefonba megbeszéltük!” AUTÓMENTŐINK nevében köszönjük a leírt sorokat és köszönjük a pozitív visszajelzést, kedves Ügyfelünktől. AUTÓMENTŐINK – SÜLYSÁP vonalon BÁRMIKOR elérhetőek, ÉJJEL-NAPPAL, ÜNNEPNAPOKON! AUTÓMENTÉST – A 31-es FŐÚTON nagyon gyakran végzünk, de mentettünk már FURGONOKAT, MOTOROKAT, ÉS IPARI FŰNYÍRÓ GÉPET IS. BIKÁZÁST és KERÉKCSERÉT is végzünk SÜLYSÁPON és MENDÉN is. Ha a 31-esen jár, és lerobban az autója, vagy bármilyen műszaki probléma áll fenn, hívja AUTÓMENTŐNKET, és mi azonnal a segítségére sietünk!

Sülysáp weboldala
Sülyság a Wikipedia-n
Kezdőlap

Autómentés Kakucs

Gyorshívás
+36 30 2540042

A település közigazgatási területén, annak északi részén áthalad az M5-ös autópálya, ám annak itt sem csomópontja, sem pihenőhelye nincs, így azon keresztül Kakucs csak az Újhartyáni csomópont vagy a le- és felcsatlakozásra ugyancsak lehetőséget kínáló Inárcsi pihenőhely felől érhető el. Az M5-ös autópályán elég gyorsan elérhető Inárcs, illetve Kakucs. Utóbbi a Kakucs Ring miatt érdekes, ahol létezik autós élménynap is. Biztonságos körülmények között próbálhatjuk ki autónkat és persze magunkat. De az odavezető út nem mindig biztonságos. AUTÓMENTŐ – KAKUCS szolgáltatásunk sajnos megtapasztalta már, hogy akár az autós Ringig vezető M5-ös úton, akár visszafelé Budapest irányában nagyon sok műszaki meghibásodás történik, nagyon sokan robbannak le az utakon, és gyakoriak a balesetek is. A túlhajtott autókkal a versenyek végeztével elindulnak hazafelé autóstársaink, és a gépjárművek gyakran ekkor dobják be a törölközőt, ekkor történnek meg a meghibásodások és a leállások.

Gyorshívás
+36 30 2540042

AUTÓMENTŐINK – KAKUCS és INÁCS útvonalán gyakran megforduló „jelenségek”, nagyon sok autót mentettünk már az M5-ös vonalán. Családok ragadtak az út szélén, kis gyermekekkel, akik csupán csak az élmény miatt vezettek le odáig, és vettek részt a versenyeken. Több mint 10 éve foglalkozunk AUTÓMENTÉSSEL – KAKUCSON is, így bármikor hívhat minket, HÉTVÉGÉN és ÜNNEPNAPOKON egyaránt. Diszpécserünk néhány kérdés megválaszolása után, azonnal küldi AUTÓMENTŐINK egyikét, igény esetén CSEREAUTÓT biztosítunk az Ön és családja számára, hogy minél hamarabb megoldódjon a kellemetlen helyzet. Zárt telephelyre, márka független autószervizbe, vagy akár otthonába szállítjuk meghibásodott gépjárművét és garanciát vállalunk a sérülésmentes szállításra is. Amennyiben egy ilyen kisebb versenyen indulna, közúton nem használt autójával, AUTÓMENTŐ cégünk, elszállítja a kívánt helyszínre és indulhat a futam. RALLYAUTÓK, CROSSAUTÓK, BUGGYK, SZÖCSKÉK, vagy bármilyen négykerekű sportpályára szánt jármű SZÁLLÍTÁSÁT megoldjuk, nagyon kedvező áron.

VERSENYAUTÓ SZÁLLÍTÁSBAN is verhetetlen vagyunk, profi szinten végezzük, professzionális szakemberekkel. A hét minden napján állunk rendelkezésére, gyors és profi szakembergárdával dolgozunk, a nap 24 órájában. Nálunk nincs megállás! Árképzésünknek köszönhetően a legelsők között vagyunk a piacon, áraink tartalmazzák az AUTÓMENTŐ fenntartási költségeit, üzemanyagot, autópálya matricát, és munkatársunk bérét is. AUTÓSZÁLLÍTÁS – KAKUCS! MOTORSZÁLLÍTÁS – KAKUCS! QUADSZÁLLÍTÁS – KAKUCS! RALLYAUTÓSZÁLLÍTÁS – KAKUCS! AUTÓMENTÉS – M5!

Autómentés Alsónémediben

Autómentő Alsónémedi

GYORSHÍVÁS
+36 302540042
Csak érintse meg a telefonszámot és azonnal hívhat.

A település megközelítését igen könnyűvé teszi, hogy az M0-s autópálya és a Budapestet szinte körbeölelő M0-s autóút is a közelében húzódik, az 5-ös főút pedig keresztül is halad a belterületén. Mivel az M0 Autópályán a leggyakoribb a balesetek száma, AUTÓMENTŐINK – ALSÓNÉMEDIBEN és környékén szinte naponta megfordulnak. Autópályán a helytelenül megválasztott követési távolság, valamint a nagy sebesség miatt, könnyen súlyos, halálos balesetet okozhatnak. Minden ötödik halálos autópálya-baleset a leállósávban történik. AUTÓMENTŐ – M0 szolgáltatásunk néhány okot sorol fel annak érdekében, hogy, miért nem megfelelő a közlekedési kultúra. Elsősorban az egy irányban haladó autók ütköznek össze, többnyire a helytelen követési távolság miatt. A második leggyakoribb a szilárd tárgynak ütközés, ami általában szalagkorlátot, sávelválasztót és hasonló autópálya-tartozékot jelent, de több alkalommal megcsúszás, megpördülés, felborulás okozta a balesetet. Ha jól használnánk az autópályákat, hatékonyan és biztonságosan lehetne közlekedni. A hibák a sávok használatával kezdődnek.

A felhajtáskor kevesen használják ki rendesen a gyorsítósávokat, helyette inkább jóval, kisebb sebességgel bevágnak valaki elé. Szintén probléma, hogy a külső sávban haladó autós a másik besorolását segítendő, akkor sem húzódik a belső sávba, ha megtehetné. A leállósáv elnevezése megtévesztő, ha vészsávnak hívnánk, értelemszerűbb lenne, mire való. Csak műszaki hibás jármű állhatna ott addig, jól láthatóan megjelölve, amíg el nem húzzák onnan. Sok pihenőhely van az autópályák mellett, mégis gyakran látni, hogy azért álltak meg emberek a leállósávban, hogy nyújtózzanak, kivegyenek, valamit a csomagtartóból vagy éppen elvégezzék a dolgukat. Mérhetetlen felelőtlenség! Amint egy kis dugó van, a türelmetlenebbek egyből itt előznek, és általában nem lépésben, hanem nagy sebességgel. A mentők, tűzoltók, rendőrök is a leállósávban sietnek menteni, ha a forgalmi sávok állnak. Döbbenetes adat, hogy, a vészsávban átlagosan húsz perc a túlélési idő. AUTÓMENTŐINK felhívják továbbá az autópályán közlekedő gépjármű tulajdonosok figyelmét arra, hogy, az előzésre szolgáló sávot sem megfelelően használjuk, gyakran elfelejtjük, jobbra tarts, van! Bár az autópályák fölé belógó információs kijelzőn néha ez is megjelenik, a gyakorlatban azonban körülbelül annyira veszik figyelembe, mint a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető vagy a követési távolság helyes megválasztására ösztönző üzeneteket. Emelkedőn, ha van kapaszkodósáv, ott is jobbra tarts, van.

Ha nem megy teherautó a jobb oldali sávban, akkor mi húzódjunk ki, hiszen ezzel további lehetőségek nyílnak meg az előzésre. Külföldön ez működik, valósítsuk meg itthon is! AUTÓMENTŐINK – ALSÓNÉMEDIBEN, AZ M0 AUTÓPÁLYÁN valamint az 5-ös FŐÚTON is folyamatos készenlétben állnak, mivel karambol esetén fontos a gépjármű szakszerű elszállítása. A roncsolt karosszéria elemek rögzítése és a további károk elkerülése fokozott figyelmet és hozzáértést igényel a jármű szállításakor. Szakembereink több évtizedes tapasztalattal, rutinnal és hozzáértéssel rendelkeznek, fokozottan ügyelnek a gépjármű szakszerű elszállítására. Az Ön igényeit és kéréseit figyelem előtt tartva, a szabályoknak és a biztonsági előírásoknak megfelelően végezzük a karambolos jármű elszállítását. Amennyiben személyi sérülés történt, hívja a 112-es segélyhívó számot! Karambol esetén a kívánságának megfelelően lehetőség van a sofőr, ill. az utasok hazaszállítására is. Nálunk nincs ÜNNEPNAP, nincs hétvégi, ünnepi kiszállási díj. NONSTOP várjuk a hívását és azonnal indulunk, ha szükség van ránk. 24 ÓRÁBAN mentjük a bajba jutott járműveket, szállítjuk a mozgásképtelen MOTORT, AUTÓT, KISBUSZT, KISTEHERAUTÓT. Csak nyomja meg gyorshívó számunkat és mi a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkezünk. AUTÓMENTÉS – M0! AUTÓMENTŐ – 5-ös FŐÚT!

Partnerünk: Autómentő Azonnal
Vissza a kezdőlapra

Autómentő Ecser

Autómentő Ecser – 0-24

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042
Csak érintse meg a telefonszámot és azonnal hívhat.

Ecser, Rákoskert határán fekszik. AUTÓMENTŐ cégünk telephelye a XVII. kerületben található, ezért leggyakrabban minket hívnak, akár lerobban az autó, akár BIKÁZÁSRA van szükség, akár KERÉKCSERÉRE, vagy bármilyen műszaki hiba okozta problémára. 5-10 percen belül a helyszínen vagyunk, és szakszerűen elhárítjuk a kellemetlenséget, megmentjük AUTÓJÁT, MOTORTJÁT! AUTÓMENTÉST – ECSER környékén szinte mindennap végzünk, ÉJJEL-NAPPAL, ÜNNEPNAPOKON és HÉTVÉGÉN is. A legtöbb autós átélte már, milyen az út szélén maradni a bedöglött autóval.

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042
Csak érintse meg a telefonszámot és azonnal hívhat.

Mikor egyértelmű, hogy az út nem folytatható tovább törekedni kell a körülményekhez képest a biztonságos félreállásra. Amennyire lehet, félre kell húzódni és vészvillogóval, valamint az elakadásjelző háromszög kihelyezésével (ez forgalmas helyen tehető a kocsi tetejére is, úgy nem tapossák le a többiek, és messziről látni a bajt). Rengeteg embert hagy cserben az autója nap, mint nap, sokszor mostoha körülmények között, és természetesen mindig a legrosszabbkor. Az utakon gyakran előforduló balesetek következtében is szükség lehet AUTÓMENTÉSRE – ECSEREN is. De nem mindegy, hogyan jövünk ki a kellemetlen helyzetből, nem mindegy kit tárcsázunk, és nagyon nem mindegy kit hívunk segítségül. Ha azonnali AUTÓMENTÉS kell, és szeretné, minél gyorsabban, egyszerűbben és költséghatékonyabban megoldani a problémát, akkor jó helyen jár! Felesleges keresgélés helyett mi tálcán kínáljuk Önnek a legoptimálisabb megoldást!

Tudnunk kell azt, hogy akár ÉJJEL-NAPPAL, HÉTVÉGÉN, BÁRMIKOR, BÁRHOL, ÜNNEPNAPOKON is, mely céget válasszuk, mely cégre bízzuk autónk sérülésmentes szállítását és a kellemetlen helyzet minél előbbi szakszerű megoldását. Esetleg defektet kapott és nem tudja lecserélni kerekét? Minderre az AUTÓMENTŐ azonnal.hu oldalon keresztül kap azonnali segítségnyújtást és mi, diszpécserünkkel folytatott beszélgetése után, azonnal útnak indulunk, hogy megmentsük gépjárművét és minél hamarabb megoldást találjunk mindennemű problémára. Az AUTÓMENTÉS – ECSER szolgáltatásunk során rendkívül fontosnak tartjuk, hogy amennyiben személyi sérülés történt, először a hatóságokat hívják! Amennyiben, igényt tart CSEREAUTÓRA, AUTÓMENTŐINK – ECSEREN is, a szállítással egy időben viszik el Önnek, a megoldást, ahol autója meghibásodott. Azonnal folytathatja útját, 5 személlyel, mi pedig tapasztalt AUTÓMENTŐNK révén azonnal elvégezzük a gépjármű szállítását. Bízza szakszerű tudással rendelkező dolgozóinkra AUTÓJA, MOTORJA MENTÉSÉT, SZÁLLÍTÁSÁT! AUTÓSZÁLLÍTÁS – ECSER! MOTORMENTÉS – ECSER! FURGONMENTÉS – ECSER! AUTÓMENTÉS AZONNAL – ECSER!

Partnerünk: Autómentő Azonnal
Vissza a kezdőlapra

Autómentés XVII.kerület

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

AUTÓMENTŐ szolgáltatásunk telephelye a XVII. kerületben található, ezért a szállítások, mentések területén legfőbb célunk az, hogy a legjobbak legyünk a piacon, és hogy az Ön érdekében minden feladatra fel legyünk készülve. AUTÓMENTŐINK – a XVII. KERÜLETBEN is vállalják személygépkocsik, TEHERGÉPJÁRMŰVEK, MUNKAGÉPEK, alacsony ültetett SPORTAUTÓK, VERSENYAUTÓK, szakszerű szállítását, valamint, MOTORMENTÉST és annak szállítását, díjmentes szaktanácsadást, minden autómentés, vagy autószállítás témát érintő kérdésben. AUTÓMENTŐ – RÁKOSMENTE szolgáltatásunkat a nap 24 órájában, és az év minden napján, igénybe vehetik. Autószállításra általában akkor kerül sor, ha, az autó egyáltalán nem indul, esély nincs például BEBIKÁZÁSRA, vagy olyan szintű sérüléseket szenvedett, hogy nem csak a bent ülőkre, de a többi közlekedőre is veszélyes lenne a vele való közlekedés. Ha tréler kell, akkor fontos pár dolgot a telefonba letisztázni.

autómentő xvii kerület
Autómentő XVII. kerület

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

Ilyen például az autó márkája, vagy, hogy, hol áll, az út szélén, az úton keresztbe vagy az árokban. Ez azért lényeges kérdés, mert ha az autó sík terepen van, az a legoptimálisabb. Azonban, ha az árokban van fejtetőn, akkor megint csak más az autó fekvése. Arra is számítani kell, hogy az árokból való kihúzás során az autó tovább sérülhet. Vannak, akik igyekeznek vontatás által megoldani a problémát, ezt viszont nem igazán ajánljuk, főleg, ha nincs, benne tapasztalatuk A nem megfelelő teherbírású rögzítési ponton az autó tovább sérülhet, de az is előfordulhat, hogy leszakad a vontató jármű hátulja vagy vontatott jármű eleje. A két autó összsúlyához mérten a kis teljesítményű vontató motorban a túlterhelés hatására akár súlyos károk keletkezhetnek. A vontatott jármű károsodásának mértékétől függően irányíthatatlanná válhat, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Elég csak a szemben lévő sávba sodródást, vagy a vontató járműbe való beleszaladást említenünk.

A trélert viszont szakember kezeli, aki valószínűleg látott már pár esetet, így jobb, ha az ő gondjaira bízza bajba jutott autóját! AUTÓMENTŐ – XVII. KERÜLET szolgáltatásunkat szakképzett és műszaki tapasztalattal rendelkező munkatársakkal, kedvező árakkal, minden nap 0-24 óráig tartó telefonos ügyelettel, ügyfél centrikus kiszolgálással valósítjuk meg. Működés képtelen járművet az Ön igényei szerinti autószerelőhöz szállítjuk, vagy a megbízás szerinti címre visszük AUTÓMENTŐ segítség nyújtás keretén belül. Miért érdemes minket választani? Mert az AUTÓMENTŐ azonnal, rögtön segítséget nyújt Önnek, ha bajban van, vagy ha azonnali segítségre szorul a gépjárműve, országos AUTÓMENTŐ szolgáltatással és országos AUTÓSZÁLLÍTÁSSAL állunk a rendelkezésére. AUTÓMENTÉS- RÁKOSMENTE! AUTÓMENTŐ – XVII. KERÜLET! AUTÓMENTŐ – NONSTOP!

Kezdőlap

Autómentés Dunabogdány

GYORSHÍVÁS
+36 30 2540042

Dunabogdány a Dunakanyarban, a Szentendrei- Duna-ág mentén, a Visegrádi-hegység (régi térképeken a Pilis) lábánál, a 11-es főút vonalán terül el. Távolsága: Budapesttől 35, Szentendrétől 18, Visegrádtól 5, Esztergomtól 30 kilométer. Szomszédos települések: Visegrád, Kisoroszi, Tahitótfalu és Pilisszentlászló. AUTÓMENTŐ cégünk legutóbbi mentése során autóstársunk defektet kapott, és mivel nem szánt kellő figyelmet a pótkerék állapotára, (nem javítatta meg az kidurrant kereket) nem tudott továbbhaladni, ezért felhívta diszpécserünket, a 11-es út mentén félrehúzódott, és várta a segítséget. Mi azonnal intézkedtünk, és a helyszínre érkeztünk. AUTÓMENTŐ szolgáltatásunk felhívja autóstársaink figyelmét arra, hogy ha, defektet kapunk, első dolgunk kell, legyen a felismerés után a megállás! Felnin nem érdemes továbbgurulni, mert az is sérülhet. Fontos, hogy lakott területen kívül sötétedés után, illetve korlátozott fényviszonyok esetén csakis láthatósági mellényben szabad kiszállni az autóból.

Nappal is ajánlott persze azt felvenni. Alap, hogy kapcsoljuk be az vészvillogót, de az nem helyettesíti a kötelezően és az adott úton megengedett tempóhoz mérten féktávon kívül elhelyezendő elakadásjelző háromszöget. Valami kopog? Folyamatosan tartani kell a kormányt? Defekt esetén az autó elkezd az egyik oldalra húzni, egyben instabillá válik a jármű. Ennek az az oka, hogy az autó egyik sarka alacsonyabb lesz. A durrdefekt, azaz a gyors nyomásvesztés a legveszélyesebb – minél nagyobb a tempó, annál inkább. Máskor nem, az egyik pillanatról a másikra érezteti hatását. Ez a lassú defekt, amely – ahogy a neve is sugallja – lassan, akár napok alatt zajlik le. Úton szétszórt szög, csavar, egyéb éles, szúrós tárgy a defektek leggyakoribb okozója. Őket követik szinte holtversenyben az éles peremű, gonosz mély kátyúk, ezek ráadásul rendszerint a gumi oldalfalát károsítják, ami nem javítható.

Ok lehet a szelep sérülése, a rossz tömítettség, vagy például egy megpadkázott felni is. Az előírtnál alacsonyabb guminyomás is defektet okozhat, hiszen könnyebben utoléri a végzet a kopott, elöregedett gumit. De a túlfújt abroncs sem életbiztosítás, ilyenkor a kelleténél gyorsabban és egyenlőtlenül kopik a gumi. Ezért fontos, hogy kéthetente és hosszú utak előtt mindig ellenőrizzük a nyomást. AUTÓMENTŐINK felhívják figyelmüket, amennyiben bekövetkezik a baj, ne kockáztassanak, kérjenek szakszerű KERÉKCSERÉT, AUTÓMENTŐ szolgáltatásunktól, tudja biztonságban saját testi épségét, és autója műszaki állapotát. Ha esetleg lerobbant, koccant, esetleg balesetet szenvedett, autója önerőből nem tud tovább haladni, szintén hívja diszpécserünket. Lemerült az akkumulátor? Tárcsázza gyorshívó számunkat, és mi pillanatok alatt BIKÁZÁSSAL, megoldjuk a problémát. Bármi is történik Önnel, ami miatt nem tudja folytatni megkezdett útját, és nem talál szakszerű segítséget, hívja AUTÓMENTŐINKET, és mi akár ÉJJEL, akár NAPPAL, az Ön szolgálatában állunk. AUTÓMENTÉS DUNABOGDÁNY! AUTÓMENTÉS – DEFEKT! AUTÓMENTÉS – 11-es FŐÚT! MOTORMENTÉS, QADMENTÉS, AUTÓSZÁLLÍTÁS – TAHITÓTFALU! AUTÓMENTŐ – KISOROSZI!

Partnerünk: AmAz
Kezdőlap